Az első nemzeti konzultációt 2010-ben indította a Fidesz, miután kétharmaddal nyertek – ezt még elvileg maga a párt fizette. Aztán rákaptak az ízére, és százmilliók, majd tízmilliárdok mentek rá – közpénzből.
1.
A kérdések elképesztő mértékben sugalmazóak. Volt olyan konzultáció is, ahol állítások szerepeltek, a kérdés pedig mindösssze annyi volt: “Ön mit gondol erről?”. A mondatok pedig nem is törekednek a semlegességre, sőt akár kifejezetten hazug állítást tartalmaznak – pl. “Brüsszel Magyarországon is migránsgettókat akar létrehozni. Ön mit gondol erről?”
2.
A válaszlehetőségek sem jobbak: azt gondolnánk, hogy pl. egy háromosztatú skálán a középső a “semleges” vélemény. Ehelyett kettő szól a Fidesz–KDNP-kormány sugallt, támogatandó álláspontja mellett, és egy a nemleges (pl. “Teljesen egyetértek / Inkább egyetértek / Nem értek egyet”: nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról, 2015 (amúgy már a cím is amorális). De van, amikor ennél is messzebb merészkednek, és a két lehetőség közül az egyik egy mindenki számára rossz helyzetet fest le, amit nyilván senki nem akar – a másik lehetőség pedig a kormány álláspontja. (“Igen, szükség van magasabb adókra, hogy legyen miből támogatni azokat, akik nem dolgoznak”: 2025-ös nemzeti konzultáció a “Tisza-adóról”, aminek az alapját képező Index-cikkről bíróság mondta ki, hogy hazugság.)
3.
Egyes konzultációknál a kívánt választ nemcsak a sugalmazó kérdés és a válaszlehetőségek erősítik, hanem még egy rövid leírást is hozzáfűzött a kormány a kérdéshez, hogy segítse a kívánt válasz bejelölését.
4.
Volt olyan konzultáció, ahol a kormány csak azután kérte ki az emberek véleményét, hogy a döntést már meghozta. Az Oroszországgal szembeni “brüsszeli” szankciókról szóló nemzeti konzultáció bőven azután indult, hogy Szijjártó Péter is megszavazott egy Oroszországgal szembeni szankciós csomagot, vagy hogy az Orbán Viktort is a sorai között Európai Tanács megállapodott kettőről.
5.
A kormány utólag is semmibe veszi a konzultációt: miután kikérte az emberek véleményét arról, hogy mi legyen az Oroszország által megtámadott Ukrajna EU-s anyagi támogatásával, és az emberek nagy többsége azt elutasította, Orbán Viktor miniszterelnök mégis megszavazta az 50 milliárd eurós segítséget az országnak 2024-ben.
6.
Voltak tisztán online nemzeti konzultációk, és voltak hibridek is: ezeknél semmi nem garantálta, hogy valaki ne tölthesse ki kétszer (vagy több ezerszer) a kérdőívet az interneten.
7.
A kormány a nemzeti konzultációt nem arra használja, hogy valós kérdésekben, hiteles módon kikérje az emberek véleményét, hanem arra, hogy az eredményeket saját narratívájának a szolgálatába állítsa itthon és külföldön. Talán emlékszünk az óriásplakátokra az Oroszországgal szembeni szankciókról szóló konzultáció után: “A magyarok döntöttek: 97% NEM a szankciókra” – mintha a teljes társadalom 97%-a mondott volna nemet, pedig a kitöltők is csak 1,4 millióan voltak. (Egy Eurobarometer közvélemény-kutatás amúgy úgy találta, hogy a magyaroknak csak a 22%-a nem ért egyet a szankciókkal.)
8.
A legfőbb gond a nemzeti konzultációval talán nem is a kommunikáció elképesztően lezüllesztett szintje és a hiteltelenség. Hanem az a tengernyi pénz, amit a Fidesz–KDNP-kormány elkölt rá. Míg az első két (közpénzből fizetett) konzultáció költsége megállt 800 millió forintnál, addig a következőknél már bőven milliárdos lett a számla. Sőt azóta láttunk olyat, hogy egyetlenegyre tapsoltak el több mint tízmilliárd forintot.
Az eddigi 15 konzultációra legalább 119 milliárd forint ment el. Ennek jóval kisebb része a lebonyolítási költség (nyomda, posta), nagyobb része a reklámok. A 2023. végi “szuverenitásunk védelméről” szóló nemzeti konzultáció vitte ebben a prímet, ott több mint harmincszor annyit költöttek a reklámokra, mint a megvalósításra – választási év közeledett, ugye.
Slusszpoén? A 2010-es első konzultációról Szijjártó Péter akkoriban úgy nyilatkozott: azért állja annak a Fidesz a költségeit, mert „nem akarják követni a szocialista kormányoknak azt a szokását, hogy a választások közeledtével közpénzeket költenek állami intézmények, kormányzati szervek reklámjaira”.