Épp egy éve, 2025. március 15-én Orbán Viktor, a Fidesz–KDNP-kormány miniszterelnöke az alábbiakat mondta: “jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. (...) Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében pénzért a birodalom szekerét tolják. Barátaim, túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl”
A miniszterelnök az emberi mivoltuktól fosztotta meg az ellenfeleit. Olyanokat, akiket miniszterelnökként ugyanúgy szolgálnia kell. Orbán Viktor (tévképzeteihez?) világképéhez, retorikájához hozzátartozik, hogy aki őt kritikával illeti, az nem Magyarország érdekeit szolgálja, miközben a kritika legtöbbször épp ennek ellenkezője miatt születik: az orzság iránti felelősségből, jószándékból és józan észből. Ezen a ponton lepleződött le újra Orbán: az egész országot saját magá(é)nak tekinti. Nem fér el a tudatában az a borzasztó egyszerű gondolat, hogy valakinek csak az ő és a kormánya döntéseivel, tetteivel van baja, nem az országgal, sőt szereti az országát, és sokat tesz érte. És akár ellentmond neki is. Sokan, nagyon sokan vagyunk így.
A poloskázás dehumanizáló beszédaktus: ezzel Orbán Viktor implicit módon olyanokat is kimondott, mint hogy egyes embereknek nincsenek érzéseik, gondolataik, és lelkiismeret-furdalás nélkül ki lehet és ki kell őket irtani.
A miniszterelnök későbbi visszakozása sem segített: azt mondta, hogy Magyar Péterről beszélt. Egyrészt: nyilvánvalóan nem, elég csak a többes számot észrevenni. Másrészt: egy emberről is elfogadhatatlan így beszélni.
A március 15-i beszéd után két hónappal nyújtották be “A közélet átláthatóságáról” című törvényjavaslatot, amely ellehetetlenítette volna a szabad sajtó és a civil szervezetek munkáját, ami ellen az aHang tízezreket mozgósított, és két hét alatt több mint egy tucat tüntetést szervezett. A javaslatot akkor levették a napirendről.
Vajon most mi vár ránk?