A Fidesz–KDNP-kormány 2011-ben elkezdte a közoktatás reformját. Az akkor is sokat bírált intézkedések egyike a szabad tankönyvválasztás eltörlése volt.
2013-ban jelentek meg az új, állami tankönyvek, amikkel kapcsolatban számos szakmai, minőségi panasz merült fel. A legtöbben találni hibákat, de nemcsak ezzel van a gond, hanem azzal is, ahogyan az információkat a gyerekek elé tárják: a tankönyvek kifejezetten fejleszthetik a gondolkodást vagy épp a kreativitást – ehelyett az állami tankönyvek sok esetben kész értelmezéseket raknak a gyerekek elé, hogy azt bemagolják.
A másik probléma a differenciálatlanság: ugyanabból a könyvből kell tanulnia egy fejlesztést igénylő és egy kiváló tanulónak. Ez fokozza az egyenlőtlenségeket, hiszen a méltányos az lenne, ha mindenki olyan könyvből tanulhatna, ami megfelel neki és az osztályának vagy csoportjának – ezt pedig a legjobban az adott tanár tudja eldönteni. A fejlesztésre amúgy óriási szükség van: a PISA felmérésekből tudjuk, hogy a (magyar anyanyelvű!) diákoknak kb. a negyede nem tud felsőfokon magyarul.
Az előzőhöz kapcsolódik a harmadik probléma: a tanárok szabadságának a korlátozása a szabad tankönyvválasztás eltörlése. Igaz, annak csak egy kis szelete. Nehéz úgy szeretettel és jó szívvel dolgozni, ha az ember még azokban a kérdésekben sem dönthet, amelyek az ő szakterületéhez tartoznak.
Az intézkedéssel párhuzamosan a tankönyvek ingyenesek lettek, ez sok családról vett le egy nagy terhet. Csakhogy célzott segítséggel meg lehetett volna oldani, hogy az arra rászoruló családok ingyen kapják meg a könyveket – azokat, amelyek a gyerek számára a legmegfelelőbbek! Valószínűleg olcsóbb is lett volna, főleg, ha belevesszük, hogy az államnak több mint negyedmilliárd forintot kellett fizetnie kártérítésként három, a tankönyvpiacról kiszorult cégnek az EJEB döntése alapján.