Mit kezdjünk a hajléktalanokkal? – gondolkozott el néhány honatya 2018-ban. Adjunk nekik élhető szállást, segítsük őket szociális munkásokkal, szükség esetén képzéssel, biztosítsunk nekik jobb munkalehetőségeket, közösséget? Nem. Tiltsuk be őket! – valahogy így rekonstruálható a gondolatmenetük.
Egyrészt 2018-ban az Alaptörvény (akkor még csak hetedik) módosítása kimondta: tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás. Ekképp módosítottak a szabálysértési törvényt is: szabálysértést követ el az, aki közterületen életvitelszerűen tartózkodik.
A hajléktalanság egy olyan súlyos helyzet, amikor minden hullám összecsap a fejed fölött. A szakértő civil szervezetek egy hónapot szoktak mondani: ennyi ideje van az embernek kikerülni belőle, máskülönben tartósan benne ragad. Egy hónap elég ahhoz, hogy elveszítse valaki a méltóságát, a kapcsolatait, a megbecsültségét.
A hajléktalanság nem jogi, hanem szociális kérdés. 2018-ban a Habitat 15–30 ezerre tette a hajléktalanok számát. Az akkori hivatalos adatok alapján 9600 férőhely állt rendelkezésre hajléktalan emberek számára (krízisidőszakban – pl. téli hideg esetén további 1500). A hajléktalanság betiltásával párhuzamosan a döntéshozók nem szántak pénzt, időt, belegondolást arra, hogy segítséget is biztosítsanak az embereknek. Egyszerűen bűnözőkké nyilvánították azokat, akiknek egészségügyi, kapcsolati, munkahelyi problémák miatt már nincs hol lakniuk.
A szabálysértési törvény módosítását 131 fidesz–KDNP-s képviselő szavazta meg, valamint Dúró Dóra és Ritter Imre nemzetiségi képviselő.